| Mirrorworld - Budapest Jazz Club |
| 2010. február 06. |
|
A Mirrorworld most a BJC színpadról repítette el a közönséget, az indo-nujazz az újévben is nagyot üt. ![]() A Mirrorworld most Horváth Kornél nélkül, ám Andrew J dj-vel kiegészítve érkezett erre a szombat estére, hogy megkínáljon minket egy remekül összegyúrt egyveleggel. A zene a zenészeket ért hatásokból tevődik össze. A fő kapcsolódási pont a jazz és a világzene, a zenekarvezető Lantos Zoltán kilencévi indiai tartózkodása is jelentős nyomot hagy a hangzáson. Ezen kívül az egyre divatosabbá váló nujazz és Andrew J jelenlétével a keverő is a képbe kerül. Valahol az elvont és a könnyen befogadható között lavíroznak, a zene figyelmet kér, de mindezt meg is hálálja, egy-két dal után a hallgatóságot elragadja egy másik világba. A közönség nagyon jó ezen az estén, a halk részeknél sem hangoskodnak, élvezik a zenét. ![]() A Dés András hozta dobgroove-ok az ütőhangszerek cserélgetésével mindig fűszerezik a zenét, amit a Barcza Horváth József adta mélyek erősítenek és tartják meg a kemény és egyben finoman utaztató lüktetést. Az egyszerű és frappáns témákat sokszor a két szólista, a billentyű és a hegedű együtt játssza, majd nagyszerű szólókban fűzik tovább a gondolatot, így hosszan kibontott művek alkotják a műsort. A szkreccselés újabb színfolt a hangzásban, a modern felé nyitás, és Andrew J nagyon jó ízléssel játszik, jól illeszkedik a többi zenész közé. A színpadról is lejön a harmónia, ami a zenészek között van, látható, hogy figyelnek egymásra, és hogy élvezik, hogy együtt játszhatnak. Az est legszebb dala a valószínűtlenül gyönyörű indiai hegedűs felvezetéssel induló Tarang, aminek szép témáját három hangszer, a hegedű, a szinti és a basszusgitár együtt játssza. Majd a szinti elrobban egy elképesztő szólóval. A szünet után az Andrew J – Kaltenecker –Lantos trió tér csak vissza, hogy két szám erejéig bemutassák magukat. Ez a zene is izgalmas, de az Andrew J hozta alapok nem tudják pótolni az élő hangszerek hangját, változatosságát és dinamikáját. ![]() Majd a többiek is visszatérnek, hogy egy nagyon hosszú záródalt adjanak elő, amiben az összes zenész nagyot szólózik. Elképesztő szólókat és kísérőjátékot hallottam ma is a Mirrorwolrdtől, őket akár minden este újra meghallgatnám, mert mindig élmény. Január 30, szombat, 21:00, Budapest Jazz Club Lantos Zoltán (hegedű) Fotó: basszuskulcs |


